Az Echonald story
A 2006-ban alakult Echonald zenekar a modern- symphonic metal műfajt képviseli hazánkban.
Több EP-t követően az első sikert a 2014-ben megjelenő Még lélegzem című lemezük hozta, amellyel több sikeres fellépést tudhattak maguk mögött.
Következő évben jelent meg a zenekar Tükörkép nevet viselő 2. nagylemeze. A névadó dal bejárta a világot, több európai lemezbolt polcán is megtalálható volt, a 2015-ös Rock4All válogatás lemeznek köszönhetően. Ezáltal nagyobb lehetőségekhez jutott a zenekar, így egyre több helyen volt lehetőségük fellépni, mint például a Syma Csarnok nagy színpadán, de számos fesztiválon is megfordultak.
A 2016-ban megjelenő Színvilág albumuk áttörést hozott a zenekar életében, hiszen ennek hála már egyre szélesebb körben lettek ismertek. Ezen kívül fontos szerepet is szántak neki, ugyanis a lemez teljes bevételét a Pest Megyei Gyermek és Ifjúsági alapítványnak ajánlották fel. Ekkor indult a csapat először önálló turnéra.
Ezzel egyidejűleg készítették a 10. születésnapjukon megjelent Tíz év Echonald című lemezüket, ami a MAHASZ lista 9. helyén nyitott. Számos fesztiválon részt vettek, az őszi turnéjuk alkalmával bejárták az országot.
Decemberben adtak először akusztikus koncertet, ami hatalmas siker volt.
2018-ban jelent meg a soron következő lemez ami a Változunk nevet viseli. A lemez megjelenésének napján a Barba Negra színpadán tartottak lemezbemutató koncertet, év végéig további 21 városban koncerteztették a lemezt.
2019-től egy nagyobb szünet következett, de a világjárvány után ismét készen állnak, hogy ott folytassák, ahol abba hagyták. 2021 év végén Dani nem tudta folytatni a közös munkát, így a végleges felállás 4-es fogatban alakult ki.

Dob

Billentyűk

Gitár

Ének, Basszusgitár